Kiskunhalas – "A választók azt várják tőlünk, hogy a négy éve megkezdett munkát folytassuk a következő ciklusban is" – mondta Bányai Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje, aki Bács-Kiskun megye 5. számú egyéni, Kiskunhalas központú választókerületében nyer várhatóan mandátumot.
 
A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke hangsúlyozta: a választókerület a megye gazdaságilag egyik leghátrányosabb térsége, ezért a vállalkozások további támogatást remélnek ahhoz, hogy újabb munkahelyeket tudjanak teremteni. "A választóknak elegük van a handabandázásból, a gyűlöletkeltésből, és tisztességes munkát várnak el a képviselőktől, melynek én minden tekintetben meg akarok felelni" – tette hozzá. A politikus bízik abban, hogy legalább olyan sikeresen tud lobbizni választókerületéért a jövőben, mint amilyen sikeresen tudott tenni a megyéért. "Ez az elismerés is benne van abban, hogy továbbra is ilyen sokan bíznak bennem" – tette hozzá. Bányai Gábor a szavazatok 98,93 százalékának összeszámolása után 10 ezer szavazattal előzi meg a második helyen álló jelöltet.