Kecskemét – "A választók a rám leadott szavazatukkal azt is jelezték, hogy az Orbán-kormány vezetésével Magyarország és benne Kecskemét is jó irányba halad" – mondta az MTI-nek hétfő hajnalban Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere, aki várhatóan Bács-Kiskun megye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselője lesz.
 
A politikus a sikeres szereplést, a nagyarányú támogatást döntően annak tulajdonítja, hogy nem voltak igazak azok a vádak, amelyekkel egy kampányújságban támadták, és amelyek miatt feljelentést is tett.

A kecskemétiek az elmúlt nyolc évben azt tapasztalták, hogy a város egy erős fejlődési pályára állt, pozitív jövőképe van – fogalmazott Zombor Gábor.

A jövőről szólva kiemelte: a következő négy évben is számíthatnak rá a választók, hiszen továbbra is Kecskeméten fog lakni családjával.

"Itt lakunk, itt jár a kislányom iskolába, rengeteg barátom van, rengetegen támogattak, egyértelmű, hogy Kecskemét és a választókerület képviselője leszek az Országgyűlésben" – fogalmazott Zombor Gábor, aki a szavazatok 98,75 százalékos feldolgozottságánál több mint 12 ezer szavazattal vezet a második helyezett előtt.